A minap történései alapján úgy tűnik, hogy senor Bokros új konzervatív-liberális (sic-szerk.) párt elgondolása már csírájában szertefoszlott. Ugyanis Bokros hű vitéze, Kerék-Bárczy Szabolcs beintett a közgazdásznak (Panama? – szerk.) és levonul a még csak gondolatban létező platformról. Sőt, február 28-al végleg búcsút int Bokrosnak.

bokk.jpg

Címkék: MDF Bokros Kerék-Bárczy Szabolcs Konzervatív

A mai nap a fiatalok lázadásáé. Úgy tűnik az ifjaknak elegük lett a II. Orbán kormány felsőoktatásban végzett tevékenységéből. A Haha előbb fórumozott, majd hidat foglalt, utána pedig a magyar parlament elé vonult. Mindeközben a Facebookon elkezdett terjedni egy online petíció, amiben többek között Hoffmann Rózsa lemondását követelik! A petíció szerzői a JESZ ifjúsági tagozata, akik eleddig nem sok politikai aktivitást mutattak. Úgy tűnik ez a húzásuk ügyes, hiszen jómagam elsők között írtam alá a petíciót egy órája, azóta pedig már 300 aláírás felett járnak. 

Mint már erről korában én is beszámoltam, november 23-án Bokros Lajos háza elé költöztek a JESZ, illetve a JESZ U21 tagjai – lakókocsival, sátorral –, hogy visszaköveteljék a volt szocialista pénzügyminisztertől az ellopott EP mandátumukat. 

Úgy tűnik, hogy Bokros azóta is bujkál, és nem képes szembenézni a jelölőszervezete tagjaival, többek között azokkal a fiatalokkal sem, akik a kampányát csinálták 2009-ben… Lajos nem mer tárgyalóasztalhoz ülni. A fiatalok pedig nem csak kitartanak, – ha jól számolok – már 15. napja, éjjel-nappal, most már hóban-fagyban is, de elkezdtek a helyszínen videó üzeneteket is rögzíteni.

Az első ilyen tegnap készült videó ma délelőtt került fel a facebook-ra. Az eseményeket többek között a facebook.com/jeszu21 oldalon, illetve a youtube.com/jeszu21it csatornán is lehet követni.


XVIII. ker., Székelyudvarhely utca 31.

XVIII. ker., Székelyudvarhely utca 31.

 

Címkék: politika választás politikus belföld bokros bokros lajos jesz belfold SZRI mandátumtolvaj bokros háza jeszu21

Lakókocsival Bokros háza előtt

 2012.11.23. 21:22

Újra fiatalok gyűlnek Bokros Lajos háza elé. Lassan szokásukká válik. Úgy tűnik, komolyan gondolják, hogy visszaszerzik Bokros „ellopott” EP mandátumát. Nem engednek. Sőt, ezúttal már nehéz tüzérséget is alkalmaznak. (Egy lakókocsi formájában.) A most meghirdetett demonstrációjuk során ugyanis nem csak néhány órára mentek a volt pénzügyminiszter rezidenciája elé. Nemcsak egy napra, mint pár héttel ezelőtt. A facebookon meghirdetett akció addig tart, amíg Bokros nem kezd érdemi tárgyalásokat a mandátum visszaszolgáltatásáról.

Tehát, lakókocsival és sátorral Bokros háza előtt.

De miért is? Bokros Lajos nem csak egy egyszerű mandátumtolvaj. Nemcsak meglépett egy listás mandátummal, hanem fogta magát és egyik napról a másikra, indok nélkül megszakította a kapcsolatot jelölőszervezetével. Hátrahagyva több mint százmillió forint adóságot. A kampánya költségeit. Tehát, ő hónapról hónapra kapja a milliós fizetést, a költségtérítést, a támogatást alkalmazottjai kifizetésére, és közben mások fizetik helyette a hátra hagyott tartozást.

Sőt, még a jelölése során írásban, aláírásával vállalta, hogy ha kérik, tehát, ha az adott párt Országos Választmánya erre felszólítja, akkor ő lemond a képviselőségről. Ez eddig kétszer történt meg. Már jelölnének is mást helyette. De ő nem állja a szavát. Inkább bujkál.

És ez még nem minden. Közben kiderült ugyanis, hogy Bokros úr az Európai Parlamentben egyszerűen nem csinál semmit. Talán ezért tették ki az EP költségvetési bizottságából is. A Policy Solutions szerint – a magyar EP képviselők összehasonlítása alapján – Bokros a leggyengébb képviselő, utolsó a listán.

De úgy néz ki, hogy ez a történet nemcsak Bokros Lajosról szól. Hanem az egész kopott, vérszegény magyar politikai elitről. Hiszen a mandátumtolvaj, eddig már igen sok helyre dörgölődzött, a hazug és lusta EP képviselő nagyon jól példázza az elmúlt 22 év politikáját, és azokat, akik itt maradtak a rendszerváltás előttről és utánról egyaránt.

És, hogy még hab is legyen a tortán, néhány napja bejelentette a volt szocialista pénzügyminiszter, hogy „konzervatív” pártot alapít…

Ezért vannak tehát a JESZ fiataljai Bokros háza előtt. És nem kempingezni.

Bokros Lajos igazi arcáról, hazugságairól + BIZONYÍTÉKOK IDE KATTINTVA.

Címkék: EP Bokros Lajos Bokros JESZ mandátumtolvaj

Bokros nem indul 2014-ben

 2012.11.04. 16:22

A Hetek című nívós hetilap interjút (amit az atv.hu gyorsan címlapon hozott) közölt a 2012.10.31-i számában Bokros Lajossal, aki a beszélgetés végén megígérte, hogy lehet majd rá szavazni a 2014-ben esedékes magyar parlamenti választásokon. Persze, van, aki ennek örül. Én személy szerint kicsit sem, de nyugodt vagyok. Bokros ugyanis még sosem ígért olyat, amit be is tartott. Tehát kijelentését egyértelműen fordítva kell értelmezni. Bokros végleg elhullott, sosem lesz többé szereplője a magyar közéletnek.

gyur_bokros.jpg

Címkék: politika politikus nonszensz belfold Gyurcsány Bokros

Bajnai és a korszakváltás

 2012.10.27. 14:22

bajnai internacionálé.bmp
(Kép: Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó az internacionálé éneklése közepette)


Bajnai Gordon október 23-án a Milla rendezvényszervező cég tüntetésén visszatért a politikába. Egyetlen szó volt a beszédében és az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ami ihlette ezt a mai bejegyzést. Lúdmilla ugyanis KORSZAKVÁLTÁS-ról beszél. Azt mondja 2014-ben nem a megszokott jobb- és baloldali tábor küzdelméről fog szólni a választás, hanem arról, hogy sikerül-e  korszakváltást megvalósítani. Anélkül, hogy valamiféle jós lennék, előre borítékolom: NEM LESZ KORSZAKVÁLTÁS!

Címkék: mszp orbán elitváltás korszakváltás Bajnai együtt 2014

"Csúnya" IMF!

 2012.10.09. 17:00

A kormányzati kommunikáció gőzerővel pörög, folyamatosan ontja ki magából az egyre elképesztőbb stratégiai fogásokat. A zseniális alkotások sorában most éppen az IMF anyázása van soron, hiszen egy szabadságharc megvívása ellenség nélkül még Orbán Viktornak sem megy.

ingatlanado-tiszteletet-bizalmat-.jpg
                                                             (Kép: hir24.hu)

Címkék: gazdaság belföld IMF Orbán FIDESZ