Az emberiség történelme megírható úgy is, mint folyamatos építkezések és folyamatos rombolások sorozata. Sokszor egyetlen ember élete is elegendő egy ilyen típusú tematizálásra, ha a kortársak számára ez még oly megdöbbentő is.

 

 

 


(Fotó: privátbankár)

Orbán Viktor sokat tett a harmadik magyar köztársaság megszületéséért, egy korszerű, európai jogállam megteremtéséért. Az elmúlt egy évben annak lehettünk tanúi, hogy Orbán Viktor hogyan rombolja szét mindazt, amit Orbán Viktor felépített. A második Orbán kabinet első éve nem szólt másról, mint saját hatalma kiterjesztéséről, melynek ára a jogállam szétverése volt. A fülkeforradalom nevében a több mint kétharmados többség felesküdött az alkotmányra, majd mindjárt elkezdte szétzúzni azt. Az új alaptörvénnyel bebetonozta leghűbb embereit 9-12 évre a legfontosabb pozíciókba, elfeledkezvén arról, hogy egy alkotmánynak nem az a feladata, hogy segítse a fennálló hatalmat, hanem éppen ellenkezője: korlátozza azt. Mindez olyan fontos volt Orbán Viktor számára, hogy közben még kormányozni is elfelejtett. A nagy ellátórendszerek reformja, a magyar társadalom és gazdaság Achilles-sarka ügyében eddig egyetlen lépés nem történt. Nem véletlenül jellemzik a közgazdászok elvesztegetett évként, az elmúlt 365 napot. Minderre nem mentség, hogy valószínűleg a volt kommunista nómenklatúra se tett volna másként, sőt………… Hogy mikor tört derékba Orbán Viktor eszmevilága nem tudni. Egyesek szerint 2002-ben, mások szerint már jóval előbb. Tulajdonképpen ma már mindegy is a végeredmény szempontjából. 1994-ben még a szocialistákon röhögtünk, hogy amikor közeledett Horn Gyula, elkezdték böködni egymást, vigyázz jön az öreg és vigyázba álltak. Most a Fideszeseknél történik ugyanez, vigyázz jön az öreg és vigyázba állnak. Jellemző, hogy 1994-ben Csintalan Sándor még az MSZP pártigazgatója volt, ma a Fidesz prominense. Van tehát olyan ember, aki mindig tudja, hol lehet éppen vigyázban állni.

Címkék: orbán fidesz kormány reform kommunista csintalan horn belfold vezercikk

A bejegyzés trackback címe:

https://okospista.blog.hu/api/trackback/id/tr602948035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A 20% kálváriája 2011.06.11. 17:09:24

 Szegény 20% nem tehet róla, de kétszínű alak lett belőle. Ha innen nézem elengedhetetlenül fontos, ha onnan nézem, akkor fölösleges teher. Legalábbis a kormány szerint. Történt ugyanis, hogy még ellenzékben a Fidesz kijelentette, hogy többek...

Trackback: Valaki fordítsa meg Szijjártó Pétert a lovon 2011.06.06. 19:53:27

 Mert az biztos, hogy fordítva ül rajta. Különben nem mondott volna ilyet:"A hivatásos állomány képviselete nem lehet bohóctréfa, családok, emberek tízezreinek életével bohóctréfát űzni az egészen egyszerűen ízléstelen dolog" Nos, ha már...

Trackback: Orbán Viktor: kritika nem kell, háború kell, és persze szerénység 2011.06.01. 16:44:23

A kormányfő beszédének üzenete: ha valakinek nem tetszett az elmúlt egy év kormányzása, annak stílusa és alapvető iránya, az jól kösse föl a nadrágot, mert ez innentől csak keményebb lesz. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index) Orbán Viktor tegnap a kormá...

Trackback: Évértékelő képregény 2011.06.01. 13:54:41

Mosmámeg boldog - boldogtalan évértékeli a Forradalmi Jogász - paraszt Kormány első esztendejét. Gondoltam van képem hozzá nekem is. Kezdetben ugye csak készítgették előfele a disznóságokat:                 &nbs...

Trackback: Nem 21. századi technológiával 2011.06.01. 13:41:42

Némiképp szakítva a blog stílusával most egy idézet következik egy tegnapi indexes cikkből, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja:Nem 21. századi technológiávalOrbán Viktor a következő évről azt mondta: a gazdasági fordulat megtörtént, ezután iparfej...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fender11 2011.06.01. 13:20:21

azért ti balosok nevetségesek vagytok. ha nem csinálnak asemmit, akkor elvesztegetett idő, és felrójátok miért nem kormányoznak. ha meg komolyan, alapjaiban véve kezdik megreformálni a rendszert, hogy aki dolgozik az egyék aki meg nem (mert megtehetné de nem teszi) az meg nem, akkor meg höbölögtök, hogy ez is változik meg az is. jah meg hogy orbán hülye ezt el si felejtettem. most ti igazából mit akartok? jh nektek tökmindegy. csak legyen kit szapulni.

csárli hárper 2011.06.01. 13:32:32

viktorka mindig is egy pökhendi, beképzelt, szar alak volt.

KopaszMercis 2011.06.01. 13:39:52

@fender11:
ajajjj... nem is tudtam hogy a fidesz partszekhazban mar megint megy a legkondi es visszamentek a berkommentelok

Baszkikám 2011.06.01. 13:49:13

@fender11:
Aki dolgozik az egyék?
Ja, csak egy kicsit kevesebbet egyék lehetőleg, mint eddig.
Másként nem tudom értelmezni az 1 kulcsos adórendszernek azt az érdekességét, hogy a legszélesebb dolgozó rétegek nettó jövedelme csökkent.

Baszkikám 2011.06.01. 13:57:13

@KopaszMercis:
Hát jóhogy megy a légkondi!
Már kifizették a milliárdos pártadósságot tavaly, mikor a kósa szíjjártó kettős okosan bedöntötte a forintot, ők meg kaszáltak az árfolyamnyereségen.

LEndy 2011.06.01. 13:58:39

@fender11: ki az a "Ti balosok"? Miért gondolod, hogy aki II. V-t kritizálja az már balos?
Teljesen egyetértek a poszttal. Bár az egykulcsos adóval maximálisan elégedett vagyok, azt azért köszönöm (2/3 meg nem). Más kérdés, hogy elveszítem hamarosan az állásomat, mert arra felé kormányoznak minket és akkor nem lesz miből adóznom.

fender11 2011.06.01. 14:02:22

ha jobbos mondja kkor bérkommentelő, ha balos akkor meg szabadon gondolkodó, saját véleménnyel rendelkező stb....nem nem gondolom, hoyg aki viktor ellen van az balos. mert nem így van. de a stílusból, a mondanivalóból ki lehet szűrni. 1kulcsos adó: van benne hiba nem vitatom, de az pártolandó hogy első a családosok!

fender11 2011.06.01. 14:03:56

az meghogy arra felé kormányoznak hogy kevesebb munkahely lesz, azt a számok eddig nem támasztják alá. közel 30ezerrel többen dolgoznak mint 1 éve.

KopaszMercis 2011.06.01. 14:08:48

@fender11:
erre van valami forrasod is? marmint a tavalyi igeret fuzetecsken kivul amiben a "megvegdjuk a nyugdijpenztarakat" mellett meg sok egyeb erdekesseg szerepelt...

fender11 2011.06.01. 14:15:29

@KopaszMercis: pl pont az index egy iylen forrás :D ők írták :D amit mondassz abban van ráció valamilyen szinten: önkéntes nyugdíjpénztárak megmaradtak. a magánnyugdíjpénztárak nem. viszont a magánnyigdípénztáraknál többen buktak mint amennyien nyertek. másrészt a m.ny.p.-k kiszívták az országból a pénzt (mivel ez pénz ugye az álla számára eltűnt, így helyette hitelt kellett felvenni), ami ugye nem jó, és most annak isszuk a levét. és félre kell tenni az egyén érdekét, sőt esetleg a 10-20% érdekét, a késöbb a 80%-nak és egyben annak 20%-nak is jobb lesz. de mindnekinek csak akkor lesz jobb ha az államnak jobb. hiszen abból élsz. ő éltet. ezt kell felfogni. az élősködő álltok is csak addig élnek amíg a gazdatest is él, fejlődik (és most senkit sem hasonlítottam élősködőhöz)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.01. 14:21:24

@fender11: Most dolgozzák le azt a munkanélküliséget, amit már ők okoztak. Eddig még egyetlen új munkahely nem jött létre az áldásos gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő munkájukból.

genyamagyar 2011.06.01. 14:25:05

A Mol részvények visszavásárlása családonként (négytagú családdal számolva) 200.000 Ft-ba került Ezért viszont nem kapnak semmit.

Csak így tovább!

Gatinho 2011.06.01. 14:28:45

bírom ezeket a maszopos posztokat. széles vigyorral szoktam őket olvasgatni.

2llkedő 2011.06.01. 14:31:24

@fender11:

"másrészt a m.ny.p.-k kiszívták az országból a pénzt (mivel ez pénz ugye az álla számára eltűnt, így helyette hitelt kellett felvenni),"

Csaxólok, hogy tőlünk nyugatabbra 20%-nál nagyobb nyugdíjjárulék levonás nincs. Nálunk ez 34%. Tehát tőlünk nyugatabbra azt a plusz 14%-ot a pógár maga teszi, vagy nem teszi félre a nyugdíjas éveire. Ez volt nálunk a manyup, mert mi még nem tudunk felelősen gondolkodni.

Balbágy 2011.06.01. 14:37:09

@fender11: "ha jobbos mondja kkor bérkommentelő, ha balos akkor meg szabadon gondolkodó, saját véleménnyel rendelkező stb...."

Ezt az egész bérkommentelés - és bérrettegés fogalmakat nem a bal kezdeményezte, emlékeim szerint.
De mindegy, úgyis minden úgy kezdődik, hogy a másik visszaütött.

"azért ti balosok nevetségesek vagytok. ha nem csinálnak asemmit, akkor elvesztegetett idő, és felrójátok miért nem kormányoznak. ha meg komolyan, alapjaiban véve kezdik megreformálni a rendszert, hogy aki dolgozik az egyék aki meg nem (mert megtehetné de nem teszi) az meg nem, akkor meg höbölögtök,"

azt róják fel, hogy ennek az ellenkezőjét ígérték. Ami még politikában elmenne, de erre építették a 4 - 8 éves kommunikációjukat és ennek a - végül sikeresnek bizonyult - kommunkációnak köszönhetik a kétharmadukat, a kétharmadnak köszönhetik, hogy ennyi és ilyen mértékű változást hajthatnak végre, stb.. és ez most mind független attól, hogy gazdaságilag helyeselhető vagy sem, amit/ahogy csinálnak.

fender11 2011.06.01. 14:44:54

@2llkedő: ha saját bevallásod szerint nem tudunk felelősen gondoskodni magunkról, akkor miért baj, ha az állam "besegít"? :D

fender11 2011.06.01. 14:47:15

@Balbágy: amikor orbánék átvették a kormányrudat 2 lehetőség volt: elszalad a hiány, viszont munkahelyeket teremtenek, ölik a pénzt a gazdaságba,...stb. a másik út az volt, hogy az államadósságot a végletekig lenyírbálni akármi áron, mert így fel lehet emelkedni. csak ez a 2 lehetőség volt. orbánék az elsőt akrták, de a hőn szeretett EU ezt nem engedte. ezért maradt a mostani pálya, ami ilyen dolgokkal jár.

2llkedő 2011.06.01. 14:49:41

@fender11:
Azért, mert az állam a nagykalapba szedi a pénzt, amit kénye-kedve szerint osztogat-fosztogat szét. Az állam éppen abban segített, hogy manyup pénztárba utaltatta a pénzed. A pénztárt Te választhattad. Ez az első lépés az önállóság felé.

2llkedő 2011.06.01. 14:52:09

@fender11:

"""""Megengedhetetlen, hogy egy paternalista, újraelosztó
szocialista állam – tôle függô eltartottak hadát teremtve és újratermelve –
kiölje az emberekbôl a szabadságot, a felelôsséget és az öngondoskodást."""""
/Fidesz, Jövőkép 2009/

Balbágy 2011.06.01. 14:53:57

@fender11: Ezt én értem, de a választások előtt még nem gondolták, hogy esetleg több opció közül kell majd választani, erre kell készülni, ha igen, erről tájékoztatjuk az érintetteket / választókat / zembereket, stb.
Persze tudom hogy ez naivitás részemről, ez nem így működik, de pont ezért viszolyogtató a sok szenteskedés, stb

fender11 2011.06.01. 14:56:30

@2llkedő: ott vannak az önkéntes ny.p.-k. én nem azt mondtam, hogy ne kell önállóan félretett. aki akar tegye. viszont a míg a m.ny.p. lopott és oda jutattott ahova, addig az ö.ny.p-knál erre kisebb az esély.

fender11 2011.06.01. 14:57:02

@2llkedő: neked is ott van az előtő bejegyzés.

fender11 2011.06.01. 15:00:55

@Balbágy: a végében egyetértek, dehát ez a politika...viszont így lett 2/3-ad amivel nagyobb az esély a kilábalásra mint sima felessel. ha jobb lesz, akkor mindenki meg fog bocsájtani a midnenért. erre indultunk el. ebben kell bízni. másrészt, az EU biztosított minket hogy oké jó elsz az úgy aztán szembeköpött. így megy ez, bizalmatlanság vana világban. és amíg nem bízunk egymásban,nem bízunk a másik szavában, a másik emberben, enm tiszteljük, addig sehova se juthatunk.
most megyek vizsgázni este jövök

2llkedő 2011.06.01. 15:03:16

@fender11:
"ott vannak az önkéntes ny.p.-k. én nem azt mondtam, "

Adja nekem az állam azt a plusz 14%-ot, és én peteszem az önkéntes pénztárba.

""""""Magyarországon az önállóságnak és öngondoskodásnak, mint a polgári társadalom
egyik pillérének, meg kell erôsödnie a tudás, a munka, a testi-lelki
egészség, és a hosszú távú biztonság megszerzésében és fenntartásában.""""""
/Jövőkép 2009/

Da Real Knee Grow 2011.06.01. 15:03:46

Orkán Vektor nemsokára körbeviszi fehér ló hátán a véres kardot és akkor mehetünk háborúzni Kadhafi ellen (vagy Kadhafi mellett: a tárgyalások még zajlanak).

Dr Kangörény 2011.06.01. 15:06:10

@fender11: A magánnyugdíjpénztárrol írt szöveged sületlenség.
Valóban, az oda befizetett pénzek növelték az államháztartási hiányt - MOST. Ellenben stabil nyugdíjakat biztosítottak volna - KÖZÉP és HOSSZÚTÁVON.

Amit a kormány csinált az csak annyi, hogy lenyúlt 300 milliárd forintot és eltapsolta 15 év megtakarításait és garantálta, hogy a nyugdíjkassza csődje mellett minimális összegek kerülnek majd kifizetésre.

Ha mindenki bukott volna, akkor nem kellett volna rendelkezni a hozamról.

Egyébként egy gazdasági válság után megnézni a hozamokat és arra mutaogatni, hogy milyen kicsi - röhejes.

Arra hivatkozni, hogy az önkéntes pénztárak megmaradtak, az kb olyan, mintha kirabolnának az utcán, összevernek, és azzal vigasztalni a rendőrség, hogy örülj neki, mert végülis nem dugtak meg és nem öltek meg.

Ennyi erővel mondhattad volna, hogy nincs is semmi baj, mert a saját bankszámláinkhoz nem nyúlt hozzá az állam.

2llkedő 2011.06.01. 15:07:46

@fender11:

"csak ez a 2 lehetőség volt. orbánék az elsőt akrták, de a hőn szeretett EU ezt nem engedte. ezért maradt a mostani pálya, ami ilyen dolgokkal jár."

Ez amit leírtál a teljes hozzá nem értés leírása, és a felelőtlenségé. Egy felelős ember végig gondolja a lehetőségeket. A felelőtlen pedig hazárdjátékot játszik.

☉ ☾ 2011.06.01. 15:10:34

"OV sokat tett a harmadik magyar köztársaság megszületéséért..." - nagyon komolyan megdöbbent az a politikai műveletlenség amit mainapság a postokban olvasni lehet Magyarországon.

- OV állandóan mások farvizein úszott, vezetőnek csapnivalóan ostoba, komoly helyzetekben primitívnek bizonyult mint a választói. Káros mert nem a helyén munkálkodik. Megbecsülhető ároktisztítónak, vagy kukásnak el tudom képzelni.

Ronin2010 2011.06.01. 15:11:30

@fender11: "30ezerrel többen dolgoznak mint egy éve" Ezt nem az Index írta, hanem Viktor mondta Franciaországban. Azért ezt nem nevezném megbízható, szavahihető forrásnak. Egyéb írások 80.000 újabb munkanélküliről szólnak. Ha a kirúgás tendenciákat nézem, ez hihetőbb.

billy reed 2011.06.01. 15:13:43

@fender11: Sajnos az a helyzet, hogy a nagy szavakon és ígéreteken kívül semmi lényegi nem történt.
Már az átnevezéseken, meg a kinevezéseken túl.
Remekül hangzik, hogy az elmúlt 8 év így, meg úgy, de ne felejtsük el:
1. 1994 után az MSZP Bokros-csomagja tette helyre a gazdaságot.
2. A napi ötletelés nem helyettesíti a végrehajtható programokat. A hazugságokról meg ne is beszéljünk /lásd "megvédjük a magánnyugdíjakat!", "nem lesz új tákolmány" stb./!

diesel12 2011.06.01. 15:25:34

Habar szinte zsigereimbol nem birom elviselni a jelenlegi miniszterelnokot es csapatat, az arroganciajukat es viselkedesuket, azt gondolom, hogy most itt a lehetoseg, mutassak meg mit tudnak. Egy ev ekkora szart helyretenni nagyon keves ido, majd kiderul mit akarnak. Remelem, hogy jot, mast nem is remelhetek. Habar ketelyeim vannak. De sajnos az altalam korabban hitelesnek velt politikai ero kijatszotta a kartyait es utolag magyarazni nem erdemes nekik. Ok sajat eselyeiket szurtak el, megvolt ra nyolc evuk, ujra lettek valasztva, sajnos mint kiderult tudjuk milyen aron. Sajnalom, hogy igy alakult, de nem miattuk, hanem magunk miatt, akik ennek a levet isszuk. Nekem ne legyen szimpatikus a miniszterelnok es a kormanya sem, teszek rajuk magasrol, de akkor azt tegyek amit igertek, ne hazudozzanak ha eddig mindenkit hazugnak neveztek. Most itt az esely nekik is. Csak rajtuk mulik, hogy tudnak-e elni vele. Ezek utan senki nem lehet hibas, se Gyurcsany, sem a 40 ev senki, csak ok. Minden rajtuk all.

Dr. No 2011.06.01. 15:27:59

@fender11: "önkéntes nyugdíjpénztárak megmaradtak."

Kérdés, meddig. Áprilisban érkezett hozzájuk a leirat Bandzsa Alamandzsa minisztériumától, ugyan mondanák meg, hogyan lehetne rendeletileg tovább csökkenteni a költségeiket. Azért ott is van ám még elég sok lenyúlható pénz...

"viszont a magánnyigdípénztáraknál többen buktak mint amennyien nyertek."

Hazugság. Augusztusban persze ki fog derülni, hogy a volt tagok legnagyobb része kap reálhozamot (kap. reál - höhö), no de akkor már ki fog törődni azzal, hogy mit hazudott a Szőke Ciklon tavaly novemberben meg idén januárban, ugye?

"másrészt a m.ny.p.-k kiszívták az országból a pénzt"

Mivel a te szinteden lévő humanoidnak kár is magyarázni az ehhez az állításhoz kapcsolódó tényleges összefüggéseket, maradjunk csak annyiban: ez hazugság.

Rocky 2011.06.01. 15:37:03

Orbán Viktor és csapata sokat tett és tesz Magyarország megmentéséért. Az elmúlt egy évben annak lehettünk tanúi, hogy Orbán Viktor hogyan rombolja szét mindazt, amit a (poszt) kommunista elit, évtizedek alatt fel- illetve kiépített.

A második Orbán kabinet első éve nem szólt másról, mint az előző 8 év rablógazdálkodásának következtében kialakult krízishelyzet normalizálásáról, tűzoltásról. Ennek egyik legfőbb pillére a posztkommunisták által, az élet szinte minden területére "delegált" többségében volt ügynökökből és mszmp párttagokból álló pénzszivattyús emberek elmozdítása volt, a jogállamiság keretein belül. Erre mondják a kommunisták, hogy "a független szakembereket" pártkatonákra cseréli a Fidesz. A független szakember pl. a János kórház igazgatói székében Havas Internacionálé Szófai, vagy Távfűtőművek Kovács Rákócziliget Lajos stb. (ismeritek az elvtársakat gondolom, értük folyik az ajvékolás).

Mindennek ára a jogállamiság megkérdőjelezése, akár Brüsszelben is az EU előtt az elvtársak részéről, majd amikor bebizonyosodik, hogy minden törvényes volt, rövid csönd, aztán a lemez újra indul.

A fülkeforradalom nevében a több mint kétharmados többség felesküdött a nemzet szolgálatára, majd sikerrel lecserélte a kommunisták által 1949 óta életben tartott, ám teljesen életképtelen és minden visszaélésre lehetőséget adó ideiglenes alkotmányt. Az új alaptörvénnyel megteremtette egy valódi jogállam alapjait, ahol a törvények az emberekért vannak és nem fordítva! Nem feledkeztek meg arról, hogy egy alkotmánynak nem az a feladata, hogy bonyolult törvények segítségével kiskapukat adjon egy elit számára, hanem az, hogy lehetőséget adjon mindenkinek egy szabad és gyarapodó életre.

Mindez olyan fontos volt Orbán Viktor számára, hogy egyszerre helyt áll az EU soros elnöki székében, kormány- és családfőként egyszerre.

A többi firkálmányod az akkor a marhaság, hogy nem is folytatom!
Egyébként a pártfőiskolán nem tanították meg, hogy a vigyáZZ az két ZZ?

További jó atv nézést, klubrádió hallgatást!

bájgúnár 2011.06.01. 15:37:48

Tudjátok mivolt a rendszerváltás?
Kicserélték a faszt a szánkban!

2llkedő 2011.06.01. 15:39:52

@Rocky:
Ezt a sok hülyeséget mind magadtól írtad, így egyszuszra?

Megfigyelo 2011.06.01. 15:49:15

@Rocky: Nem voltál Te MSZMP-s agit-prop titkár az ántivilágban? Nagyon úgy hangzik, amit írsz...(Azüta persze váltottál.)

blah 2011.06.01. 15:49:40

@Rocky: nem kéne ész nélkül mindent elhinni... A saját emberüket azért tették azokra a helyekre, hogy felügyelje a korrupciót. Az új közbeszerzési törvény még több kiskaput nyit, vajon miért...? De szarom le, nyúljanak, csak végezzék rendesen a munkájukat. Illetve szarnám mert eddig a magyar gazdaság érdekében semmit nem tettek. Ezt nem csak úgy mondom, én tudom is, hogy mit kell tenni egy gazdaság megerősítésének érdekében, de arra utaló jelet sem láttam. Majd elfogy az optimizmusod amikor az x. megszorítócsomag jön gazdasági reform névvel...

csárli hárper 2011.06.01. 15:50:05

@Rocky: tiszteletem szíjjártó elvtárs!
jó hogy észre tettszett venni hogy a fizu egy kicsit túllépte a két millát.jobb későn mint soha!
agyatlan barom....

Rocky 2011.06.01. 15:51:20

@2llkedő: @Megfigyelo: @blah:

Ha nem vettétek volna észre az eredeti poszt szövegét írtam át!
Ugye milyen másként hangzik? :)

igényes 2011.06.01. 16:02:28

Orbán Viktor döntött! Egy havi fizetést és egy havi nyugdíjat kell felajánlani, kivéve őket.

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&hl=hu&v=XqT6R0qwH-I

Na és Orbán nem fizet a Pap által kitalált alapba sem.
Szerdán megérkezett Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő két mondatos válasza: „A miniszterelnök már hosszabb ideje támogatja egy közösségi cél megvalósulását, évente komoly összeggel a fizetéséből.

Artie 2011.06.01. 16:15:58

@fender11: Bizony, sokan buktak.

Akkor most magyarázd meg, hogy mi is ez a reálhozam-kifizetési mizéria.

Ne erőlködj, ellentmondás lesz belőle.

papas 2011.06.01. 16:19:40

"Van tehát olyan ember, aki mindig tudja, hol lehet éppen vigyázzban állni."

Az sem semmi, hogy kádár jános egykori kedvenckéje demján sanyi bácsi, most meg orbán vitya seggét nyalja fényesre. Éljen a forradalom!

Melchi Zadok 2011.06.01. 16:21:49

@Rocky: ügyes húzás, kb annyira hatásos és eredeti, mint amikor a bölcsődében úgy bújócskázik pistike, hogy eltakarja az arcát. de egy ökölvívótól ez így is szép teljesítmény, gratulálok!

zuttyi 2011.06.01. 16:23:28

@fender11:
Menjél csak vizsgázni, gondolom nem helyesírásból...

Sleepy Gonsales 2011.06.01. 16:32:22

@Rocky:
Amíg fendernek egy kis dolga akadt, te ültél az íróasztalához? Nálatok nem jut mindenkinek saját gép? Vagy saját iPad?

Baszkikám 2011.06.01. 16:34:18

Kedves fityiszvakságban szenvedő orbánviktor rajongók.
Csak arra kérlek titeket, abba gondoljatok bele, hogy mit mondana most, vagy mondott volna bármikor a vezíretek, ha nem ő, hanem bármely más politikai erő próbálná megcsinálni ezt a kis magyar demokráciával és gazdasággal amit ő csinál.
Asszem tépné a haját, hogy ezt így nem lehet, meg népnyúzás, sanyargatás!!!
Ti meg az utcán szednétek fel a kockakövet.

Most meg fényesre nyaljátok a popsiját.

2llkedő 2011.06.01. 16:39:39

@Rocky:

Ja? Ezt humornak szántad?

Egyébként meg egyre aktuálisabb:
fedor.blog.hu/2010/12/06/peter_atlantiszrol

PiszkosFreddy 2011.06.01. 16:47:31

Pártállástól,gondolkodástól függetlenül mindenkitől kérdem:
Mondjátok,ezt akartátok?Erről álmodoztatok?Úgy érzitek ez most a legjobb,ami Velünk történhet?
Igazságosnak,demokratikusnak,önfeláldozónak gondoljátok az elmúlt egy évet?

PiszkosFreddy 2011.06.01. 16:51:40

Pártállástól,gondolkodástól függetlenül mindenkitől kérdem:
Mondjátok,ezt akartátok?Erről álmodoztatok?Úgy érzitek ez most a legjobb,ami Velünk történhet?
Igazságosnak,demokratikusnak,önfeláldozó szelleműnek gondoljátok az elmúlt egy évet?

fedkvas 2011.06.01. 17:04:55

@fender11: ideiglenesen tűnt el, de nem az országból, hiszen ad1, főképp magyar cégek (pl. OTP) realizáltak bevételt/nyereséget a rendszerből (GDP), másrészt ugye a magánnyugdíjpénztáros állampolgárok befizetéseinek 8%-át a nyugdíjba vonulásukig a központi költségvetésnek mellőznie kell, azonban nyugdíjba vonulásuk után ennyivel kevesebbet kell nekik kifizetni. mivel a demográfiai változások arrafelé tartanak, hogy egyre több lesz az inaktív nyugdíjas és kevesebb az aktív eltartó, akkor rájöhetsz, hogy a rendszer egy problémát kezelt, amit ugyan a költségvetési lyuk hitelből való betömködése miatt lehet félmegoldásnak tartani, azonban a reform visszacsinálását majd a kushadást (azaz a probléma kezelésének megszüntetését, majd kezeletlenül hagyását) nyugdíjmentésnek beállítani bődületes hazugság. akkor szabadott volna a rövid távon tarthatatlan (legalábbis az IMF-EU direktívák fényében, 7%-os Matolcsy vol. 1. hiánnyal könnyedén tartható lett volna), ámde hosszú távon előnyös megoldáshoz hozzányúlni akkor lehet, ha van egy rövid távon előnyösebb, de hosszú távon közelítően hasznos megoldás. ha nincs, akkor az szimpla antalli dilettantizmus, a.k.a privatizáljuk ezt a gyárat itt 1 forintért, mert lyukat üt a költségvetésben vagy hagyjuk nyugdíjba menekülni szegény embereket, jobb, mintha munkanélküliek lennének.

rövidtávért feladni a hosszútávot mindig dilettantizmus, még ha ideig-óráig hasznos is.

2llkedő 2011.06.01. 17:09:18

@rosiegirl:

Mehetsz majd gátat építeni is.

Mohamed 2011.06.01. 17:15:57

Orbán adta Orbán elveszi.

Kotkodus 2011.06.01. 17:51:59

@fender11: bocs, de a manyupok többsége - a 11 éves létezésük alatt - infáció feletti hozamot hozott. persze nagy lóüvékat lenyúltak, de az, hogy veszteségesek lettek volna az nem igaz (selmeczi gabika állította ezt és jól ki is röhögték ezért).

ráadásul az örökíthető volt és személyre szóló... ezt az új nyugdíjrendszer nem teszi lehetővé (pedig ezt is ígérgették).

na most, ha az olyan szar volt, miért kellet kötelezni az embereket, hogy váltsanak (bajnai már szabaddá tette ezt az utat korábban és nem emlékszem tömeges átvándorlásra)?

szóval a mondanivalód vérzik 1-2 sebből, de azért hajrá... lelkesedésedet irigylem (de azért nézz utána a dolgoknak mielőtt leírod őket nagy plénum előtt, mert még úgy jársz mint selmeczi gabika)

elwood 2011.06.01. 17:53:03

@fender11: "azért ti balosok nevetségesek vagytok. ha nem csinálnak asemmit, akkor elvesztegetett idő, és felrójátok miért nem kormányoznak. ha meg komolyan, alapjaiban véve kezdik megreformálni a rendszert,... akkor meg höbölögtök, hogy ez is változik meg az is."

ti jobbosok (ha már csak egybites kategóriákban tudsz gondolkodni) azt nem értitek meg, hogy

amivel foglalkozni kellett volna: gazdaság, egészségügy, önkormányzat, oktatás ott igencsak semmi nem történt

míg amivel rohadtul ráért volna foglalkozni, mert semmi szükség nem volt rá, médiatörvény, alkotmány, imaposzter, KT, alkotmánybíróság ott pezsgett az élet

ezért igaz egyszerre a kapkodás és semmittevés

Kavix 2011.06.01. 17:57:17

Vicces de butuska írás.
Pár frusztrált ballib frázis, semmi több.

gyilkos fűegér 2011.06.01. 18:09:14

Kérem, valamelyik jobbtroll világosítson föl, ha ekkora szarban a haza, akkor a leggazdagabb réteg SZJA-ját miért is csökkentettük? Az lenne a Nemzeti Együttműködés, hogy aki eddig szopott, az nagyobb faszt kap, akit eddig is szoptak, annak innentől a golyóit is nyaldossák?

regress 2011.06.01. 18:55:44

ha 5 nap munkából nem lehet megélni,hogy a picsába lett viktoré tokaj?és + a többi,gripen focisuli?
süti beállítások módosítása