A matolcsyzmus maga

 2012.05.29. 11:29

„Egyszerű gondolkodás, egyszerűség, simplicity kell” – mondta még pályafutásának szinte legelején. Szerinte aki pedig ortodox tankönyvekből akarja megérteni a világot, az el fog bukni…Hát igen ortodox tankönyvek, hangzatos szavak, csak éppen nem érnek semmit. A 2010-es választások után a semmiből előtörve Matolcsy György kicsivel több, mint két év alatt „páratlan karriert” futott be a nemzetgazdasági minisztérium élén. Valamit egészen biztosan tud, a kérdés már csak az: mi az a valami?

A következő írásban megpróbáljuk megfejteni a matolcsyzmus igazi titkát, kísérletet teszünk rá, hogy megértsük a nemzetgazdasági miniszter el nem ismert zsenialitását. Hiszen a zsenialitás ez esetben meg sem kérdőjelezhető, mert a miniszter jobb agyféltekéje hihetetlen sebességgel dolgozik („Minden új egy megoldhatatlannak látszó problémából születik, keményen dolgozunk, de megrekedünk, szinte már feladjuk, majd hirtelen megvilágosodunk: jön a megoldás. Az új ötlet jó hangulatban jön, kémiai reakciók révén agyunk jobb féltekéje működésbe lendül, majd megszületik a felismerés.”), és löki ki magából az egyre kreatívabb adónemeket. Olyan sebességgel száguld és vezeti be az újabb és újabb elmondhatatlanul találékony adófajtákat, hogy még az ő elméje sem képes követni („Az 58 kisadót tavaly 48-ra csökkentettük, majd az év végén ismét 54-re emelkedett az adók száma. Most hét adónemet megszüntetünk és három új adót bevezetünk, így 51 adó lesz, héttel kevesebb, mint 2010-ben volt”).

De hát ki is tudja valóban követni ezt a rengeteg változást, még felsorolni is nehéz: bankadó, távközlési adó, tranzakciós illeték, biztosítási adó, nyugdíjpénzek lefölözése…tovább is van mondjam még? Az eset pikantériája, hogy a zseniális elme képes olyan szögben látni a folyamatokat, amelyek egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Ennek eredményeképpen derülhet ki, hogy egy adó végső soron kifejezetten jó dolog, sőt „a tranzakciós adó nem "méltatlan sarc", hanem a XXI. század taktikai atomfegyvere”. Hát igen, egészen biztos vagyok benne, hogy képes lesz akkora rombolásra, mint egy atomfegyver. Egyszerűen zseniális. A miniszter képességeit tovább tetézi, hogy nem csupán más szemszögből képes a dolgokat vizsgálni, hanem egész egyszerűen olyan látomásai vannak, amelyek messze meghaladják egy földi halandó képességeit. Tevékenységét olyan sikeresnek ítéli meg, hogy az képes az emberek szaporodási kedvét is ösztönözni, sőt egész egyszerűen lerövidíti a terhesség normális időtartamát. Isten adta géniusz ez az ember. Persze ő sem lehet tökéletes, egy-két hiba még egy ilyen adoniszi férfiúnál is becsúszhat, de ne legyünk telhetetlenek, a hazai gazdaság fellendítése nem egy miniszter dolga. A legfontosabb célkitűzések egyike, tehát az államháztartás konszolidációja annyira sikeresen működik, hogy a miniszter semmiképpen sem vesztegeti az idejét: olyan szorgalmasan dolgozik, hogy már ez év márciusára összehozta az egész évre tervezett hiány 90 százalékát. Azt hiszem ilyen szorgalom és odaadás már mindenképpen elismerést igényel. Matolcsy Gyuri bácsi nem is szégyenlős ember, önmagát dicséri meg. Megérdemli, gyerünk mindenki mondja ki otthon hangosan!

Ilyen aprócska hibák, mint például (egyedüliként az egész gazdasági régióban) a gazdasági recesszió egyértelműsége, a munkavállalók tömeges kivándorlása vagy a munkanélküliségi adatok botrányos volta igazából nem is számítanak. Nem számítanak, mert Matolcsy boldog és sikeresnek érzi magát. Ha az ámokfutásba az ország beledöglik, az már csak hab a tortán. A matolcsyzmus tehát nem más, mint a teljes erkölcsi és szakmai dilettantizmus, a közéleti cselekvés megszégyenítése. Ennél már csak az a szomorúbb, hogy ma Magyarországon megéri Matolcsynak lenni. Hát itt tartunk. A gazdasági és politikai zsákutca legvégén. A kérdés, hogy van-e kiút? Az idő soha nem volt még sürgetőbb egy alternatív, a józan észen alapuló jobboldali gazdaságpolitika iránt.

Adunk egy tippet! 

A taktikai atomfegyver.

Matolcsy külföldön vásárol.

Államháztartás konszolidációja. 

A gazdaságpolitika sikeressége.

Következmények: szerintük.

És a valós következmények:elvándorlás

A régiónké a jövő, de nem a mienk...

A bejegyzés trackback címe:

https://okospista.blog.hu/api/trackback/id/tr394552572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2012.05.29. 13:48:02

Ilyen szögben csak Matolcsy, vagyis a Sík Hülye
Közgazdász ( SHK ) látja a dolgokat. Nem
véletlen a cikkben leírt gazdasági eredmények
felsorolása. Van azonban még valami. A "matolcsy deal" nem jöhetett volna létre a
"valóságtól elrugaszkodó viktor (VEV)nélkül...