Fellegi Tamás miniszter Úr szerint 2-3 éven belül megtérül az államnak az az összeg , amit a Molra költött. Ravasz mondat ez és nem volt a közelben egyetlen tökös ember, aki megkérdezte volna, hogy ezt hogyan tetszik érteni?

 

Mi a probléma ezzel a kijelentéssel. Az állam olyan jó üzletet kötött, hogy amint a világ megtudta, hogy megvettük és mennyiért az oroszoktól a részvényeket, a tulajdonosok azonnal rémült eladásba kezdtek. A bejelentés napján még a 23 200 forintos árat ostromolta a részvény, 24 óra múlva 22 600 körül volt a papír értéke. Egy nap alatt tehát 3 százalékot bukott a jó magyar adófizető, bruttó-nettó több milliárdot. Ha Fellegi Úr arra gondolt, hogy ezt a 3 százalékot 2-3 éven belül visszadolgozza a részvény, akkor most ne vegyen senki Mol-t, mert minden idők legostobább befektetője lesz belőle. Ha arra gondolt, hogy a papír behozza az azonnal bukott 3 százalékot, sőt évente további 7 százalék kamatot hoz, akkor már valamivel jobb a kép. Azért kell neki szegénynek évente legalább 7 százalékot hoznia, mert IMF hitelből vásárolt jó Fellegi, aminek körülbelül ennyi a kamata. Ha pedig valaki arra gondolt, hogy megkétszereződik a MOL ára 2-3 év alatt, az menjen el orvoshoz.

Az már csak hab a tortán és csak halkan mondom, nehogy valaki meghallja, hogy a magánnyugdíjpénztárak 3300 milliárd forintos vagyonának lenyúlásakor a Fidesz fő érve az volt, hogy na már, hogy mertek tőzsdézni azok az állampolgárok pénzével. Na, és itt mi történt? Tőzsdézünk bizony egy jót vagy 2-3 évig az adófizetők pénzével. Csak nehogy jöjjön egy újabb válság, mert akkor nagy bukta lesz. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

 

Címkék: fidesz mol gazdasag belfold fellegi vezercikk

A bejegyzés trackback címe:

https://okospista.blog.hu/api/trackback/id/tr952938979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balkán.vagyunk 2011.05.28. 17:51:55

Nagyon sokat hibázik az Orbán kormány! Ez a Fellegi pedig nem normális pasas. De természetesen mindent mi fogunk megfizetni!:(

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.31. 13:39:05

A gyors árfolyam csökkenés nem túl izgalmas. Ilyen rövid távra nem tekint a Vezér.

Azért lehetett a nagy eladás, mert a Magyar Államot még az oroszoknál is veszélyesebbnek tartják nyugaton. :)

Viszont most majd mi megmutassuk nekik, hogy milyen jó tulaj a Magyar Álam (sic!) és akkor majd felmegy a zárfolyam. Teccik érteni?
süti beállítások módosítása