Lakókocsival Bokros háza előtt

 2012.11.23. 21:22

Újra fiatalok gyűlnek Bokros Lajos háza elé. Lassan szokásukká válik. Úgy tűnik, komolyan gondolják, hogy visszaszerzik Bokros „ellopott” EP mandátumát. Nem engednek. Sőt, ezúttal már nehéz tüzérséget is alkalmaznak. (Egy lakókocsi formájában.) A most meghirdetett demonstrációjuk során ugyanis nem csak néhány órára mentek a volt pénzügyminiszter rezidenciája elé. Nemcsak egy napra, mint pár héttel ezelőtt. A facebookon meghirdetett akció addig tart, amíg Bokros nem kezd érdemi tárgyalásokat a mandátum visszaszolgáltatásáról.

Tehát, lakókocsival és sátorral Bokros háza előtt.

De miért is? Bokros Lajos nem csak egy egyszerű mandátumtolvaj. Nemcsak meglépett egy listás mandátummal, hanem fogta magát és egyik napról a másikra, indok nélkül megszakította a kapcsolatot jelölőszervezetével. Hátrahagyva több mint százmillió forint adóságot. A kampánya költségeit. Tehát, ő hónapról hónapra kapja a milliós fizetést, a költségtérítést, a támogatást alkalmazottjai kifizetésére, és közben mások fizetik helyette a hátra hagyott tartozást.

Sőt, még a jelölése során írásban, aláírásával vállalta, hogy ha kérik, tehát, ha az adott párt Országos Választmánya erre felszólítja, akkor ő lemond a képviselőségről. Ez eddig kétszer történt meg. Már jelölnének is mást helyette. De ő nem állja a szavát. Inkább bujkál.

És ez még nem minden. Közben kiderült ugyanis, hogy Bokros úr az Európai Parlamentben egyszerűen nem csinál semmit. Talán ezért tették ki az EP költségvetési bizottságából is. A Policy Solutions szerint – a magyar EP képviselők összehasonlítása alapján – Bokros a leggyengébb képviselő, utolsó a listán.

De úgy néz ki, hogy ez a történet nemcsak Bokros Lajosról szól. Hanem az egész kopott, vérszegény magyar politikai elitről. Hiszen a mandátumtolvaj, eddig már igen sok helyre dörgölődzött, a hazug és lusta EP képviselő nagyon jól példázza az elmúlt 22 év politikáját, és azokat, akik itt maradtak a rendszerváltás előttről és utánról egyaránt.

És, hogy még hab is legyen a tortán, néhány napja bejelentette a volt szocialista pénzügyminiszter, hogy „konzervatív” pártot alapít…

Ezért vannak tehát a JESZ fiataljai Bokros háza előtt. És nem kempingezni.

Bokros Lajos igazi arcáról, hazugságairól + BIZONYÍTÉKOK IDE KATTINTVA.

Címkék: EP Bokros Lajos Bokros JESZ mandátumtolvaj

A bejegyzés trackback címe:

https://okospista.blog.hu/api/trackback/id/tr24922352

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lakókocsival Bokros Lajos háza elött (Echo TV) 2012.11.28. 07:13:12

November 23-án, pénteken délelőtt a JESZ aktivistái lakókocsival, sátorral költöztek Bokros „Mandátumtolvaj” Lajos háza elé. Az a szándékuk, hogy addig maradnak ott, míg az EP képviselő nem áll szóba velük! A mostani demonstrációv...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.11.24. 20:33:27

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek...

Trackback: Egyedül tette tönkre az országot, és még nem végzett 2012.11.24. 19:24:07

A jobboldal kommunikációs tanácsadói jól be lehetnek oltva internet ellen. Ezért van, hogy minden kampányuk harsány és arrogáns módon ötlettelen, mint egy elcseszett mosóporreklám a 70-es évek végéről, és ezért van, hogy a nem túl magasra dobált labdák...

Trackback: Nézegess elvakult vásárhelyi fideszes hívőket! 2012.11.24. 19:20:17

Nincsenek rá szavak: a nőknek Matolcsyra nedvesedett a bugyija, a hímek a szavaiból merítettek férfierőt. Matolcsy zagyvaságainál csak a közönség odaadása volt elképesztőbb. Fanatizált arcok Vásárhelyen 2012 novemberében 10+1 képen. A Mester, akinek sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poor 2012.11.24. 19:32:23

Egyértelműen figyiszes szervezés. Na de miért mi fizetjük megint. Biztos hogy a fiúk nem ingyen vannak ott.

dr kíváncsivagyok 2012.11.24. 19:32:52

Jesz....inkább a Zagyva úrtól követelnétek vissza a mandátumát,..nem jól mutat egy láthatóan gyengeelméjű beteg náci a Parlamentben !

dr kíváncsivagyok 2012.11.24. 19:34:11

" Közben kiderült ugyanis, hogy Bokros úr az Európai Parlamentben egyszerűen nem csinál semmit. "

Ti meg kempingeztek....

is 2012.11.24. 19:50:37

Amit lehetett, azt elferdítette, féligazságokkal, csúsztatásokkal adta elő ez a poszt. Ha kedved van ilyenekkel tölteni az időt, hát töltsd, kedves posztíró.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.24. 19:52:48

vannak öten bazmeg, és bekerülnek a hírekbe. lassan a sarki zöldséges akcióit is meg lehet írni, hátha érdekel valakit

kifordított nagyanyó 2012.11.24. 19:53:34

Na mi a fene!Ki van beszarva Bokrostól,hogy egyből elindult a fikázás?

puffatag 2012.11.24. 19:56:05

miért rakta ki ezt a harmatos fikát az index?

2012.11.24. 20:00:09

Már bocsánat, de az MDF 2.7%-ot kapott, ami évi 70 milliót jelent a pártnak. Ebben szerepe volt Bokrosnak is, nem is kicsit, tehát a maga részét megkereste.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2012.11.24. 20:10:57

Egyik Pártra Sem közösség megosztotta
400 ember kedveli · 866 ember beszél erről
www.facebook.com/EgyikPartraSem

na4 2012.11.24. 20:15:05

Bokros egy sötét alak.

futura 2012.11.24. 20:17:57

Már bocsánat! Sajnos nem elégmagammal, de legutóbb az MDF-re szavaztam és egyben Bokrosra is,(ezt tizenöt éve álmomban sem gondoltam volna), az egyetlen elfogadható gazdasági programra, amivel az ország még megmenthető lett volna.
Ezt a pártot nagyon genyó módon szétverték. Ezek a fiúk lennének az örökösök? Kik ezek?
Egy szervezetet nem lehet adni-venni. A választók bizalmát kéne elnyerni, nem a koncon marakodni. Mennyi az a szavazói bázis ami mögöttük áll, mert csak ez adja meg a súlyukat. Hát én nem , az biztos.

regress 2012.11.24. 20:35:45

@balage_81 reloaded: mit sír a szád?elolvastad te is.ez a fidesz munkahely teremtő programja?pénzért mások háza előtt ácsorogni?adózni kell utánna?

reszeg tengeresz 2012.11.24. 20:38:52

Nev szerint lehet tudni kik ezek?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.24. 20:51:30

@reszeg tengeresz: A JESZ az MDF szociális demagógiával tündöklő utódpárja, ami eddig kb. ennyit csinált, bokrosodik.

ágica1 2012.11.24. 21:01:58

@dr kíváncsivagyok: Van ott még egy két semmittevő...
Na de a magyar parlamentben nincs?
Hazazavarni az egész bagázst itt is -ott is!

Liberálész 2012.11.24. 21:11:04

A képen a teljes JÉSZ látható vagy vagytok még kevesebben is? Éljen az álmagyar JÉSZ és az álmagyar Fás!

luis5 2012.11.24. 21:35:01

@balage_81 reloaded: kb Nagy Navarro szintű f@szság...

luis5 2012.11.24. 21:37:53

Lajos aláírta hogy lemond ha kérik.
Egy gentleman...

Mária 2012.11.24. 22:04:44

@kifordított nagyanyó:

Mi lenne itt, ha az összes régi motoros bedobná magát a baloldalról, akinek a neve legalább az ország egynegyedének rémlik valahonnan, jelezve, hogy Orbánt készül leváltani :D

Lenne pánik, a sok kis fideszes szaladgálna, mint a szorgos kis dolgozók a felrúgott hangyabolyban, hogy mentsék a heréket meg a királyapót :DDD

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.11.24. 22:19:41

Hm, érdekes ez is. Bokros egy népnyúzó alak, ezt mindig is tudtuk (óh, boldog 90-es évek!), de hogy az MDF-et is meglopta, hát...

Mondjuk azért, ami a Herényi-Dávid korszak alatt futott MDF néven, na azért nem nagy kár, annyi is lett az egésznek :)

micsoda? 2012.11.24. 22:35:10

Bokros Lajos volt az, aki agyon bizonygatta, hogy mennyire nem törvényes a nyugdíjasoknak a l3. havi nyugdíj. Akár mennyi a nyugdíj akkor is törvénytelen. Bezzeg amit Ő csinál az helyes,törvényes. Törtető, gerinctelen, megérdemli a zaklatást.

ezt találtam 2012.11.24. 22:38:47

@micsoda?: pont ezért is szimpatikus nekem bokros. igenis nem kell 13. havi semmi. mit csinál?? bejutott az ep-be, mert ő volt rá egyedül képes, az mdf-ben már csak ő tartotta a lelket. adná a mandátumot ezeknek a hülyéknek, akiknek a II. kerületi választásokon is csak annyi volt a mondanivalójuk, hogy nyugdíjasoknak lesz ingyen busz bevásárláshoz? hát lfaszt.

ottomoll 2012.11.24. 22:46:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem olyan fontos ez a Lajos. Az MDF maradék törpepártja kívánja felhívni így magára a figyelmet.
Egyébként csináljon csak egy pártot. Jobboldali szavazatot úgyse nagyon kap, és talán erodálja egy kicsit az E-14-et.

Celtic 2012.11.24. 22:49:25

Hogyhogy nem a Napraforgo blog irta? Vagy holnap ezt is hozza az MTI?

A, latom, volt mar azert itt par bejegyzes. Majd ha nagyon sok idom lesz, belenezek, csak el ne aludjak kozben :(

rockjano 2012.11.24. 22:52:35

Létezik ennél szánalmasabb dolog???

1. kit érdekel??

2. Bokoros úgysem ad vissza semmit és igaza is van én sem tenném a helyébe.

3. Ezek a szerencsétlen buta fiatalok Bokros lába közt lévő piszokig nem érnek fel...

Tényleg szánalom....

Martian (törölt) 2012.11.24. 22:59:25

"Bokros úr az Európai Parlamentben egyszerűen nem csinál semmit."

Én inkább azoktól tartok, akik csinálnak valamit az Európai Gengszterszindikátusban...

micsoda? 2012.11.24. 23:14:30

@ezt találtam:
"Sőt, még a jelölése során írásban, aláírásával vállalta, hogy ha kérik, tehát, ha az adott párt Országos Választmánya erre felszólítja, akkor ő lemond a képviselőségről. Ez eddig kétszer történt meg. Már jelölnének is mást helyette. De ő nem állja a szavát. Inkább bujkál."

Ha annyira törvénytisztelő, akkor a poszt mi?

2012.11.24. 23:43:58

A kampány nem Bokros kampánya volt, hanem csak Bokrosra épített. És megsúgom, hogy Bokros nélkül is ugyanannyiba került volna.

Másrészről úgy látom, hogy pár Fidesz-közeli kölyök próbálkozik fenntebb kapaszkodni a szamárlétrán. Hiába, a seggnyalások korát éljük, és valamilyen megfoghatatlan okból működik is ez a technika. Nem számít a tehetség, a belefektetett energia, vagy bármi más...

2012.11.24. 23:48:33

Mi a fene ez a JESZ?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.11.25. 00:22:09

Hát ez nagyon vicces. Teljesen egyértelmű, hogy az MDF-re negyedannyian sem szavaztak volna, ha ő nem adja a nevét a párthoz, tehát nem Bokros az MDF lekötelezettje, hanem fordítva. Egyrészt.

Másrészt mégiscsak az ő neve volt a listán, arra szavaztak az emberek, itt meg most valakik amellett érvelnek, hogy nekik, azóta a teljes ismeretlenségből feltűnt percemberkéknek, akik sehol sem voltak még a kampány meg a választások idején, több joguk van Bokros mandátumához, mint Bokrosnak magának, akinek a neve mellé az emberek az X-et tették?

Measurer 2012.11.25. 00:39:56

Bokros Lajos a Magyar Demokrata Fórum valamint az Európai Konzervatív és Reformista csoport képviseletében a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
valamint az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, ill. a Gazdasági és Monetáris Bizottság valamint az
EU–Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség póttagja.
www.europarl.europa.eu/meps/hu/96878/LAJOS_BOKROS.html

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.11.25. 01:34:52

"Sőt, még a jelölése során írásban, aláírásával vállalta, hogy ha kérik, tehát, ha az adott párt Országos Választmánya erre felszólítja, akkor ő lemond a képviselőségről."

ez az öt (bocs, hat, mert vki fényképezett is) ember az Országos Választmány? vagy maga a párt? :)

Bokros egyébként tagja a JESZ-nek? vagy csak megörököltétek, a párttal együtt?

azon nem gondolkodtatok még el, hogy az EP-választáson Bokros vagy az MDF volt az a brand, akire/amire szavaztak a népek? valamelyikőtökre szavaztak volna hasonlóan lelkesen?

ha Bokros visszaadná a mandátumát, sör-virslin döntenétek el, hogy ki menjen az EP-be? :)

egyébként is, szerintetek ti politikai tényezők vagytok ma Magyarországon?

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.11.25. 01:41:08

+1 kérdés, technikai: hugyozni hová szoktatok? ugye nem...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 01:49:47

@dark future:

Ha már így belekérdeztél: A pisi még csak-csak, bár hat ember vizeletének már van tartósan bukéja. No de a kaki?

G. Wolf 2012.11.25. 02:19:50

"majd megunják és hazamennek" :D

SzaGyu 2012.11.25. 06:48:01

Mi a sz@r ez a JESZ ?
Ez az írás is JESZ? JESZ.
És elmentek ti mind a picsába? JESZ.
Felbérelt benneteket a diktátor, vagy a CÖF, esetleg mindkettő? JESZ
Éljen Orbán !? -Ondiábn? JESZ.

2012.11.25. 07:04:36

Ezek a lohadékok Nagy-Navarroékat plagizálják

2012.11.25. 07:11:20

Ja, és ne szégyenítsétek meg Krassó György emlékét azzal hogy ti demokratának meritek magatokat nevezni. Kész röhej a baloldal-jobboldal fogalom használat is. Magyarországon ilyen nincsen. Vagy ez még nem esett le nektek? Van néhány párt akik '89-ben kiegyeztek az mszmp-vel a kerekasztal tárgyalásokon. Majd magukra öltötték az álnemzeti, álliberális, álbaloldali gúnyákat.
Jobb lenne ha Bokrossal együtt ti is eltakarodnátok észak koreába

Sparti300 2012.11.25. 07:48:25

Bokros már egy halott ember,hagy gyűjtögessen még egy kicsit a saját kriptájára,---ha már nem akasztotta fel senki sem.

mrZ (törölt) 2012.11.25. 07:58:47

Ha viszont igérte (aláírta), le kell lemondania.
A mellébeszélők jól mutatják a magyar valóságot.
Szélhámos ország gerinctelen polgárai.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.11.25. 09:23:23

Nos igen, az MDF. Az a párt, amelyik bármikor, bármilyen helyzetben képes előhúzni a tarsolyából az utolsó hiteles magyar politikus, Antall József emlékét. Persze tudjuk, hogy nagyrészt neki is az emléke az, ami hiteles, hiszen korai halála bizonyára sok rossz döntésben és politikai alkuban akadályozta meg. De akkor is, ő volt Antall József és az MDF az ő pártja. Hiába hagyták ott annyian egy jó kis fideszes képviselői helyért, egy jó meleg pártfunkci szerepért.
Az MDF kissé naftalinszagú konzervativizmusa képes volt 2006-ban is még bejutni a parlamentbe. Volt egy-két régi motoros politikusa (Boross Péter, Herényi Károly) és egy jó frontembere (Dávid Ibolya) és fogtak maguknak egy technokratát, aki kell a szocializmusban felnőtt idősebb választói rétegnek (Bokros Lajos). Nyilván utóbbi kért is valamit azért, mert a nevét adja a csapathoz.
Idegesítő lehetett látni a Fidesznél, hogy miközben ők korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, egy NBII-es (igaz, nagy múltú) csapat, minimális költségvetéssel, de átgondolt csapatjátékkal és előrelátóan, posztra igazolt játékosokkal jut be, építve persze a régi emlékekre.
Természetesen került egy elnökjelölt, a fiatalok közül, aki, akárcsak korábban Lezsák vagy Hende, hajlandó volt személyes karrier-érdekeit a pártja elé helyezni. Került mögé anyagi támogatás, segítette őt a mostani kormányszóvivő, és mégis ki tudott kapni. Azért a nyugis állami állás meglett.
Az elnök és a frakcióvezető persze vesszőfutásra ítéltetett, mert fel mert mutatni a nyilvánosság előtt egy hangfelvételt, amin arról beszélnek, hogy rájuk fognak dolgozni, vagy tán már rájuk is dolgoznak titkosszolgálati eszközökkel. Nem lehet másként érteni a felvételt, mint úgy, hogy erről valaki magyar egy magyar potentátnak katonásan jelentést tesz.
Nos ezek után a vádlott ki lett? Nyilván az, akire rádolgoztak, vagy nem dolgoznak rá. A párt és vezetője így gyanúsítottként és vádlottként szerepel.
Tudtommal ők az a pártvezetés a magyar demokrácia 1989 utáni történetében, akik lemondtak a választási vereség után. Nem a kongresszus nyomására, nem valami botrány hatására.
Az utódszervezet "abszolút politikai profizmussal" eldobja magától a komcsikat leváltó párt nevét és azóta a legnagyobb tettük az, hogy valahogy megpróbálják elérni, hogy valakit a köreikből kiküldjenek az időközben Brüsszelbe kiküldött technokrata helyébe. Azt, hogy ennek a mókusnak mi lenne a programja, nem hallani. Hogy ki lenne ez? Nem tudni. Miközben Bokros Lajost, neve és programja (melyet egyszer már meg is próbált végrehajtani) ismeretében a választók megválasztották (hiszen ő volt a listavezető, világos volt, hogy ha egy megy akkor az ő lesz).
Amint azt itt már sok más kommentelő is írta. közben épp csak narancsfa nem nő a sátor mellett.
A posztírónak abban viszont igaza van, hogy ez sokat elmond a magyar demokráciáról.

TiZ 2012.11.25. 09:27:00

Ez egy rezidencia? Ha igen, akkor már tényleg kurva szegény az ország.
Közterület foglalási engedély van?
Ha valaki azt mondja magáról, hogy nem hülye, akkor már valóban nem az?
Mert ha ez igaz, miért nem maradt legalább 2,5 millió ember az mnyp-kben?
:-)))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 09:40:23

@Professor Pizka:

"Tudtommal ők az a pártvezetés a magyar demokrácia 1989 utáni történetében, akik lemondtak a választási vereség után. Nem a kongresszus nyomására, nem valami botrány hatására. "

- Én emlékszem olyan első fordulós Kuncze nyilatkozatra, melyben bejelenti lemondását a szar választási szereplés miatt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.11.25. 09:43:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: meglehet, hog így van,csak a saját emlékeimre hagyatkoztam, nem néztem utána.

1bak 2012.11.25. 09:46:19

" a volt pénzügyminiszter rezidenciája elé." Ezt olvasva az ember azt gondolná, hogy valami hatalmas kert, hatalmas palota lehet ez Bokros lakhely. Ilyen ház Taktaharkányban is van, ott lakásnak hívják. Na ó, családi ház.
Nem gondolom, hogy belül szegényes lenne, de kívül semmi hivalkodó, semmi extra.
Ott tanyázni, meg ilyen szöveget az egészről elengedni, na az nevetséges, kisstílű hablaty.
Öltözzetek gyerekek fel jól, nehogy felfázzatok!

okospista 2012.11.25. 10:16:37

Ezt a bejegyzést -amit az alá írtak, hogy Bokros jobboldali konzervatív pártot alapít - törölték Bokros Facebook oldaláról:
Na, de Lajos...! Először is örülök, hogy itt elérhetővé válsz, hiszen másfél-két éve bujkálsz előlünk. Másodszor nem örülök, hogy megint mindenkit át akarsz verni. A delegáló pártoddal megtetted: aláírásoddal vállaltad, hogy visszaadod a mandátumot, ha bizalomvesztés miatt visszakéri tőled a párt. Ez megtörtént, de Te továbbra is bitorlod a mandátumot. Nem szép dolog, de az még rosszabb, hogy bujkálsz. Nyilván tudod, hogy tetted erkölcstelen és tisztességtelen. Mindeközben kiderült, hogy nem is dolgozol, hiszen egy független felmérésben szinte minden kategóriában az utolsó vagy az aktivitásodat figyelembe véve az EP magyar képviselői között.
Mit csinálsz Te Brüsszelben? Kit képviselsz, Lajos?
Most meg új pártot csinálsz? Miért akarsz megint minden választót becsapni?
Miért bujkálsz előlünk? Miért nem mersz eljönni a választmányi ülésünkre, amire hivatalosan meghívtunk? Miért dobott ki Kerék-Bárczy Szabolcs a médiaszabadság elnevezésű konferenciátokról, amikor csak egy meghívót akartam átadni, hogy egyeztessünk az EP képviselet sorsáról?
Kedves Lajos, akkor jogutódja a JESZ az MDF-nek, amikor a Te kampányodból (2009- EP) fennmaradt több tíz millió forintos adósságot kell kifizetni? Akkor pedig nem jogutód, amikor az EP képviseletről van szó? Hogy van ez?
Várom válaszodat!
Kovács Zoltán, JESZ

zollerbá 2012.11.25. 10:19:58

@dr kotász: Nem lenne az jó!
Teljes vagyonelkobzás után, tényleges életfogytiglan a hazaárulók sorsa!!!

blaubner 2012.11.25. 10:39:10

jó lenne kicsit többet tudni bokros új pártjáról, nagyon elférne a jobboldalon is egy új formáció.
bokros speciel - szerintem - emberileg-szakmailag pont sokkal kevésbé járatta le magát, mint bárki, aki az elmúlt 10 évben hatalmon volt.

lobster thermidor 2012.11.25. 12:00:54

Ez a műbalhé a tipikus esete annak, amikor a valódi problémákról akarják elterelni a figyelmet!

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.25. 12:02:01

@okospista: kedves Zoltán! minden bizonnyal jóleső érzéssel tölti el Önt, hogy szerepelhet egy kicsit, a pártja most először üti meg több, mint ezer ember ingerküszöbét. nem Önöknek, hanem az Index jóindulatának köszönhetően, amiért kitette a főoldalra a kis bejegyzésüket. de bokros lajos azt a mandátumot elsősorban a választóktól kapta és nem a pártjától, Önöktől a legkevésbé. nézze el neki, ha mégsem mond le. személyesen nagyobb az ismertsége és a támogatottsága, mint a JESZ összes tagjának. Önt például 10-ből 10 magyar ember fel sem ismerné az utcán.

köszönhetően bokros lajosnak, Önök most jelentős állami támogatásból tudnak gazdálkodni, melyet azért kaptak, mert bokros a nevével behozott nem kevés szavazót az akkori MDF-nek. örüljenek neki, költsék el, és legyenek szívesek tudomásul venni, ha a saját képviselőjükre támadnak csak azért, hogy népszerűséget csikarjanak ki azzal, amivel a Fidesz már 16 éve mesterfokon (bokros pocskondiázásával), nos ebben az esetben Önök pontosan annyira lesznek komolyan vehetőek, mint Józsi bácsi segglyuka. nagyobb összegben fogadnék rá, hogy a Fidesznek dolgoznak, ami erősen megkérdőjelezi az erkölcsösségüket, illetve arra is, hogy lófasz lesz itt, nem választói támogatás. még egy listát se tudnak majd állítani

maradok tisztelettel

balage

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2012.11.25. 12:08:01

Kedves Hozzászólók! Mint a demonstárció egyik résztvevője, szeretnék néhány dolgot megjegyezni. (Először is köszönet OkosPistának, hogy ő is írt rólunk.) Nos, 1. nem tartozunk egyik parlamenti párthoz sem. 2. JESZ = Jólét és Szabadság Demokrata Közösség. 3. Az emlegetett EP lista az akkori Fórum listája volt, vagy ötvenen szerepeltek rajta. A második helyen például Habsburg György… 4. Sosem fogjuk megtudni, hogy ki miért szavazott azért a listára…(Mi biztos, hogy nem Lajos miatt). 5. A fecebookról átemelt képeken a JESZ U21 tagjai láthatóak. Nem az Országos Választmány, amely egy százfős testület. 6. Azonban sem a leírtak, sem más nem változtat azon, hogy Bokros a „becsületszavát” adta, és aláírásával vállalta, hogyha kérjük, akkor lemond a képviselőségről! Mint tudjuk, már többször visszahívtuk, de ő még mindig ott ül és nem csinál semmit.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.25. 12:24:14

@Stef1: nem vagyok bokros lajosnak se ismerőse, se fogadatlan prókátora, alkalmazásában végképp nem állok, de Önnek is szeretném akkor leírni még egyszer: bokros lajos ezt az ígéretét minden bizonnyal az őt jelölő és támogató mdf-nek tette. annak a pártnak, amelyiknek őt, mint a saját jelöltjét, esze ágában sem volt két forintért és némi olcsó népszerűségért hátba támadni. egyelőre bokros lajos a választói felé kell, hogy elszámoljon a brüsszeli munkájával, és nem a jesz felé. legyen szíves és fogadja el, hogy a gittegylete, pláne annak kevésbé jelentős ifjúsági tagozata (muhaha) nem rendelkezik semmilyen erkölcsi alappal arra, hogy bokrostól a mandátumát visszakérje. a cél nyilvánvaló, betennének a helyére valami ugrabugra majmot, aki igyekezne minél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy van itthon egy jesz nevű párt. mikor ér már véget magyarországon az a gyakorlat, hogy a kis pártok minőségi program helyett emberek baszogatásáva vagy kommunistázással akarnak népszerűséget nyerni? ennek a bandának a világon semmilyen létjogosultsága nincs, mutatja ezt az is, hogy hazai pályán, a II. kerületben az időközin kovácsics ádám nevű jelöltjük írd és mondd, 1,13%-ot kapott az időközi választáson. nem volna indokolt egy hangyányit kussban maradni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 12:33:10

@Stef1:
"az Országos Választmány, amely egy százfős testület."

- És mekkora a tagság? 100?

- Bokrosnak be kell nyelni, hogy a listás mandátum megtartása miatt páran elfordulnak tőle. Nektek be kell nyelni, hogy megtartja a mandátumot, viszont anno meghozta nektek az állami támogatást, ami nélkül hol is lennétek?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.25. 12:42:39

Cicák, az EP választáson én Bokrosra szavaztam. Nem az MDF-re és főleg nem rátok. Na hess.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.25. 13:24:04

na és akkor itt kb ki is fújt a jesz 15 perces hírneve, erőre kapásának szánalmas kísérlete. kb hárman lenyomtunk titeket egy blogon. esküszöm alapítok egy pártot és ócsárolom gyurcsánybajnaibokrost, máris kapok állami támogatást és írhatok blogbejegyzéseket, hurrá

OrmosPéter 2012.11.25. 13:39:15

Azért Bokros tud valamit! Vitathatatlanul jó közgazdász. Főleg, ha a saját pénztárcájáról van szó. Beépül egy pártba. Egy olyan pártba, amely Lajos múltja ellenére is bizalmat szavaz neki. Ő pedig – hálája jeléül - hagyja, hogy azok kölcsönt vegyenek fel a kampányára és arra, hogy kiépítsék őt. Majd azután, hogy ő bejutott az EP-be, mossa kezeit, a párt a vereség után a törmelékekből igyekszik felépíteni magát, nyögi a Bokros miatt felhalmozott adóságot, ő meg, mint egy tisztességes úriember, új pártról kezd el beszélni. Gondolom az EP mandátum után járó összeg miatt van is miből. Gratulálok azoknak, akik még védik őt. Ezek a fiatalok meg lehet, hogy naívak, de legalább még hisznek a tisztességes játékban, ők tényleg elhiszik (nem a nevük miatt), hogy lehet más a politika. Ez bűn? És akkor mi az, amit Bokros csinál?

lobster thermidor 2012.11.25. 15:55:54

@Stef1:

Sokkal nagyobb szolgálatot tennétek azzal a hazátoknak, ha Morvay Krisztina, vagy Deutsch Tamás visszahívásáért tüntetnétek!

Ja, hogy ahhoz kellene egy kis bátorság is? Mert az biztos hogy az ő esetükben nem úsznátok meg egy-két tockos nélkül.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.11.25. 17:03:10

@Stef1: "Sosem fogjuk megtudni, hogy ki miért szavazott azért a listára…(Mi biztos, hogy nem Lajos miatt)" Hát nem kellett volna megkérdezni a választókat? Vagy az nem számít?
@OrmosPéter: Az is nyilván Bokros hibája, hogy a párt eldobja magától történelmi nevét, azokat a tagokat, akik valaha is politikai sikert értek el. Mindehhez azt a pénzt használják, amihez az előző választásokon, az előző garnitúra által elért eredmények alapján jutnak. A fiatalok lehet hogy hisznek valamiben, de a szabad mandátumról tanulhatnának valamit. Ha bokros ellen nem tudnának balhézni, az se derülne ki, hogy egyáltalán léteznek.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2012.11.28. 07:38:43

@poor: Néha kicsit gondolkodni sem árt, mielőtt az ember billentyűzetet ragad! Ha ezt a demonstráció sorozatot a Fidesz szervezné, akkor egy párthadsereg vonult volna Bokros „Mandátumtolvaj” Lajos háza elé… Nem egy csapat fiatal! @Professor Pizka: Szerencsére hazánkban titkos szavazás van! Így, hangsúlyozom még egyszer: nem tudjuk ki miért szavazott az MDF listájára. (Én tudom miért tettem.)
A másik kommentje ugyan eredetileg nem nekem szólt, de miután több mint tíz évig vagyok tagja ennek a pártnak, így egyszerűen nem értem miről beszél! Igaz úgyan, hogy elég komolyan megfiatalodtunk az elmúlt egy évben, ettől függetlenül sokan itt voltunk már régen is… A párt nevének megváltoztatása pedig a párttagok döntése volt! De végülis ezért kár aggódni, hiszen januártól hivatalosan is lesz újra MDF, ahogy a JESZ is tovább dolgozik majd!

Celtic 2012.12.03. 16:43:54

@Kettes: +1. Sose birtam az MDF-et (bocsassatok meg nekem), de Bokros moatt raszavaztam. Bar azt nem nagyon ertettem, mit keres az MDF jeloleseben...

Egy esetben ertenek egyet azzal, hogy mondjon le az EP kepviselosegrol: ha idehaza miniszterelnoki szek varna.

okospista 2012.12.07. 21:58:36

@Professor Pizka: Csak, hogy tisztázzuk, fél évvel azután váltott nevet az MDF, miután Bokros szó nélkül meglépett!

K.Z 2012.12.07. 22:57:01

@okospista: Kedves Kovács 310 Zoltán! Leveledet Brüsszelben megkaptam, köszönöm, veled ellentétben jó egészségnek örvendek. Természetesen megértem, hogy te is magyar politikus szeretnél lenni -konfekcióöltöny, havi kenőpénz,semmi meló - mivel igazságtalannak érzed, hogy a homár Szíjjártó Petinek meg malacfejű Ágh Attinak összejött, neked meg nem. Igazad van, nagyjából ugyanolyan szerencsétlen gyökér vagy mint a fent említettek, fos diplomával vagy azzal sem. Azonban, sajnos, az élet kegyetlen és igazságtalan. Nem mindenki tudja kitartatni magát az adófizetőkkel. Tudom, nehéz ezzel szembesülni neked, meg annak a pinaszakállas Makizsotyinak aki első blikkre egy lúzer MLM-ügynöknek tűnik,persze, nyilván rendes srác, de azért javaslom, ha kezet fogsz vele akkor utána számold meg mind az ujjaidat, hogy még megvannak-e. Hasznos. Szóval biztosíthatlak róla, hogy a mandátumot nem adom nektek, pontosabban előbb adom akármelyik belvárosi vécésnéninek inkább mint nektek. Miért? Mert hazafi vagyok. Nálatok pedig egy vécésnéni is nagyságrendekkel többet tett ezért az országért és hasznosabban el tudná látni a képviselői feladatot mint ti. Például ő már egy csomó nép nyelvén tudja, hogy van a "kisdolog" és "nagydolog". Ti meg lefogadom, egy mukkot sem tudtok idegen nyelveken, sőt talán magyarul sem különben nem adtatok volna "JESZ" nevet a gittegyleteteknek. Ja és az isten szerelmére szóljatok mára a Fidelitasos akarom mondani Jeszes (bocs, de nehéz ezt komoly arccal kimondani)haveroknak, hogy ne tapossák már le a gyepet a ház előtt és ne pisiljenek a kert sarkába, mert azért az mégiscsak bunkóság még akkor is, ha egy fideszestől bocsi, jeszestől van szó!
Üdvözlettel, Brüsszelből
Lajos
Ps. Amúgy tökre itthon vagyok, a CEU-n tanítok, tudjátok (vagy nem) az egy egyetem, de oda ne gyertek, mert ott ti hülyén éreznétek magatokat. Mondjuk ti bárhol hülyén éreznétek magatokat. Üdv, Viktort meg csókoltatom!
süti beállítások módosítása