A politikai elemzők szerint mára kiderült, hogy Gyurcsány az MSZP-ben se olyan népszerű, mint korábban gondolta ő maga, illetve sokan gondolták. Ez az okfejtés azonban némi pontosításra szorul. Gyurcsány soha nem volt népszerű az MSZP-ben.
Gyurcsány soha nem lehetett volna az MSZP vezetője Orbán Viktor nélkül. Az MSZP tagságának szocializációja alapvetően ma is a kádári MSZMP-ből való. Haszonelvű, mutyizós, konfliktuskerülős, a problémákat beszéljük meg, lehetőleg söpörjük a szőnyeg alá, de a hatalmat, a pénzt mindenáron tartsuk meg vezérelvet követi. Az MSZP bukása nem most kezdődött, hanem akkor, amikor az elfáradt Horn Gyula helyére egy fiatalember helyett, egy a hipermúltat képviselő, egyébként minden hájjal megkent, kenetteljes modorú Kovács Lászlót választottak. Ő meg komoly országépítő program helyett a tapasztalatlan Orbán kormány összes hibáját nagy betűvel, hazugságokkal fűszerezve felírta, felíratta az akkor még túlnyomórészt baloldal kezében lévő sajtó faliújságjára. A Ron Werber stratégia látványos győzelmet hozott, hiszen a szakmányban folytatott, tömegkommunikációs hazudozás teljesen ismeretlen volt az Isten adta magyar nép számára. Ebből a munkából jócskán kivette a részét Gyurcsány is, de eszébe nem jutott senkinek, hogy őt emeljék párt, vagy miniszterelnökké, mert ha közutálatnak nem is, de közszeretetnek semmiképpen nem örvendett. Egy izgága, minden lében kanál, kellemetlen figurának vélte a többség akkor. Inkább gondolkodtak Kovács László volt kollégáiban Németh Miklós volt miniszterelnökben, vagy Medgyesy Péter volt pénzügyminiszterben. Miután pedig Németh nem vállalta, maradt a jó Medgyessy, a volt ügynök, Magyarország minden bizonnyal legszerencsétlenebb, egyben eddigi legbutább leendő kormányfője. Ténykedése, száz napos programjai azonban olyan katasztrófa helyzetbe vitték pillanatok alatt a pártot és az országot, hogy váltani kellett, de gyorsan. Úgy hajították ki tehát, mint a rongyot, kurtán, furcsán és sebesen. Ezt méltán sérelmezi mindmáig. A kérdés már csak az volt, ki jöjjön Medgyessy helyére. Kovács László erőteljesen jelentkezett, de az MSZP stratégái úgy vélték, hogy kevés az akkora hihetetlenül megerősödött, militáns gondolkodású Orbánnal szemben. Felvirradt tehát Gyurcsány nagy napja. Az Orbántól teljesen becsinált szocialistáknak csak egyetlen emberük volt, aki nagy hangon, ripacskodva kellette magát, hogy képes Orbánt legyőzni, ez pedig Gyurcsány volt. Jött, látott és győzött. Orbánnak akkor még nem felejtették el a választók pökhendi arroganciáját, holdudvarának minden mással össze nem mérhető kapzsiságát. A diadal azonban csak pillanatnyi volt. Pár hónap és jött az őszödi beszéd, majd az önkormányzati választásokon bekövetkező Waterloo, amely a következő évekre megteremtette Orbán gazdasági és kommunikációs hátországát. Az MSZP pofozógép lett, ha jobbra lépett balról kapott pofont, ha balra jobbról. Három év támolygás következett, egy jobb érzésű pontozóbíró már rég leléptette volna a megroggyant gladiátort. Aztán jött a K.O. Először Gyurcsány, aztán az ország, aztán a párt. Aztán megjött Orbán és kétharmada. Ez ügyben Gyurcsány visszaadta a kölcsönt Orbánnak. Ő soha nem lehetett volna miniszterelnök Orbán nélkül, Orbánnak soha nem lehetett volna kétharmada Gyurcsány nélkül. Puszi-puszi. Ha Gyurcsány sűrű elnézéseket kérve, hajlongva visszavonult volna, hogy csődbe vitte az országot, talán minden másképp alakul, de ő ezt az utat nem ismeri, ahogy Orbán sem. Szépek így ketten együtt. Két ember, akiket megáldott az Úristen az első főbűn keresztjével, aminek kevélység a neve. Szegény Magyarország!
