Bajnai és a korszakváltás

 2012.10.27. 14:22

bajnai internacionálé.bmp
(Kép: Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó az internacionálé éneklése közepette)


Bajnai Gordon október 23-án a Milla rendezvényszervező cég tüntetésén visszatért a politikába. Egyetlen szó volt a beszédében és az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ami ihlette ezt a mai bejegyzést. Lúdmilla ugyanis KORSZAKVÁLTÁS-ról beszél. Azt mondja 2014-ben nem a megszokott jobb- és baloldali tábor küzdelméről fog szólni a választás, hanem arról, hogy sikerül-e  korszakváltást megvalósítani. Anélkül, hogy valamiféle jós lennék, előre borítékolom: NEM LESZ KORSZAKVÁLTÁS!

Félreértés ne essék, én nagyon szeretném, hogy bekövetkezzen egy komoly korszakváltás a magyar politikában. Mindent utálok abban, ami az elmúlt 22 év politikacsinálását jellemezte. Viszont Bajnai Gordon a korszakváltásra nem alkalmas személy. Ezáltal az általa összegrundolt Együtt 2014 választói mozgalom sem alkalmas. Meglátásom szerint a korszakváltás alapvető feltétele, amit Bajnai Gordon egyszerűen nem mer beismerni, nem más, mint az ELITCSERE.

ELITCSERE nélkül nem lesz korszakváltás. Az elitcsere pedig nem hajtható végre Bajnai Gordonnal. Nem hiteles az ő szerepvállalása, még akkor sem, ha civilként próbál újra a pályára kerülni. Bajnai Gordon 2006 júliusától kezdve közel négy évig volt az elitben. Tehát az általa meghirdetett korszakváltás egyszerűen nem hiteles. Mert a korszakváltás alapvető elemét hagyja önös érdekből figyelmen kívül.

És már csak hab a tortán, hogy politikai hullák jelentkeznek be, már rögtön az első körben Bajnaihoz: SZDSZ, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc. Ők tovább hiteltelenítik az elképzelt korszakváltást.

Meglátásom szerint a politikába és politikusokba vetett bizalmat (amely elindíthatja a korszakváltást) csak egy velős elitcsere tudná elhozni. Nemzetközi példák sora is ezt bizonyítja. Új arcok, új pártok megjelenésére volna szükség. Nem a régiek reaktiválására. Maximum erre lehet képes Bajnai, de akkor ne mondja azt, hogy korszakváltást szeretne. Mondja ki bátran, a hatalomba szeretné ismét látni magát, a reaktivált politikai hullákkal együtt.

A korszakváltás még egy komoly problémába ütközik. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Bajnai a szocialisták nélkül nem lesz képes legyőzni Orbánt. Az MSZP esetleges megjelenése pedig végképp szerte foszlatná azok reményeit, akik a korszakváltásban valóban bíznak.

Orbánt legyőzni le lehet, de korszakváltást nem lehet végrehajtani Bajnaival, ez biztos. 

Címkék: mszp orbán elitváltás korszakváltás Bajnai együtt 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://okospista.blog.hu/api/trackback/id/tr784873123

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.29. 09:27:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása