Egy közösség, egy vállalat, egy nemzet vezetése embert próbáló dolog. Sok veszély fenyegeti a személyiséget. Stabil, kiegyensúlyozott, okos egyéniség kell hozzá, komoly kulturális háttérrel.
A magyar vezetők egyik leggyakoribb hibája, hogy a konfliktusokat nem kihívásnak, egy új megoldás megtalálásának lehetőségeként élik meg, hanem lerázandó, gyors orvoslást kívánó hibának. Ez a mentalitás arra ösztökéli a személyiséget, hogy olyan vezetőtársakkal vegye körül magát, akik leveszik a válláról a konfliktus megoldás „terhét” és az ő „okossága” pedig akkor végre majd a nagy stratégiai kérdések megoldására lesz használható. Ezek a pitbull típusú vezetőtársak aztán rövid távon tényleg haszonnal járnak. A konfliktusokat gyorsan lezárják, a zavaró tényezőket kiiktatják, a vezetőnek megadják a nagy gondolatokra alkalmas szabadság érzését. A pitbull azonban nem pihen, örül vezére látható örömének, ami számára sikerélményt ad, ezért fáradhatatlanul újabb és újabb feladatok után néz. A beosztottakat folyamatosan figyeli és ostorozza, a legkisebb hibát is azonnal bünteti, néhány év kell csupán és olyan pokoli hangulatot teremt a közösségben, hogy minden jobbító, alkotó szándék belefagy az emberekbe. A legapróbb hibák kiiktatásában elért eredményeit folyamatosan jelenti a vezérnek, hűségesen néz, csóválja a farkát és várja a juti falatot. A főnök szeme pedig elpárásodik az örömtől, hogy energiáit akkor végre tényleg a nagy mű megalkotásának szentelheti, miközben csak annyi történik, hogy lassan hozzábutul pitbulljaihoz és energiáit felemészti a feljelentők fogadásának időrabló rituáléja. A pitbullok egymással is versenyeznek, úgy gondolják az a legerősebb és az a legjobb, aki a legtöbbet ugat, aki a legtöbbször szalad be a főnökhöz, hogy jelentsen. A pitbull ugyanakkor buta és agresszív, nincs benne invenció, kreativitás, kritika és önkritika. Folyamatos lihegése és nyüzsgése azt az érzetet kelti az egykor többre hivatott vezérben, hogy minden rendben van, a dolgok jól haladnak és nincs is addig nagy baj, amíg a dolgok tényleg jól haladnak. A baj akkor jön, ha megváltozik a környezet és az érkező új kor, új kihívást remél. A pitbull a külső változásokat is ugyanúgy értékeli és kezeli, mint a belsőket. Megpróbálja azokat megszüntetni és ha nem megy, mert nincs fölötte hatalma, akkor olyan ellenségként kezeli, amelynek legyőzésére mindent meg kell tenni. Az igazi konfliktust nem látja és nem érti, így az általa fontosnak tartott terápia is hibás. A beosztottakat egyre inkább terrorizálja, a főnöknek immár folyamatosan jelent, a beosztottak rémülten kapaszkodnak a süllyedő hajó palánkjába. A gondolkodást, a józan értékelést a mindent elsöprő agresszió helyettesíti. Mindenki hibás, mindenki ellenség, orgiáját üli a teljes elbutulásban kiteljesedő magány.
