Állok a metróban és néz rám Dr. Láng Zsolt szép kék szemekkel egy kampányplakátról. Azt mondja Nekem: eddigi munkám kötelez. Ő tehát van, tértől és időtől függetlenül, mint az ötödik, vagy hatodik dimenzió. Már gondolata, üzenete se, kell, hogy legyen, mert őt a Mindenható már a létével keblére ölelte.
Adjam hát Neki bizalmamat és mindannyian az örök létre szenderülünk. Mit Nekünk az eddigi munka, ami őt kötelezi, a jövedéki adó emelés, a gázár növelés, a chipsadó, a termékdíj adó, az ország leminősítése, az eskü az alkotmányra, majd pár hónap múlva lebontása annak, amire felesküdtek. Ő ott van, már amúgyis ott van a parlamentben, ergo szavazzunk Rá. Visszanézek Dr. Láng Zsoltra a Moszkva, akarom mondani a Széll Kálmán téri metrómegállóban és úgy érzem magam, mint egy sci-fiben, mint egy álomban, ahol nem értem, hogy kerül ő oda és hogy kerülök én vele szembe és egyáltalán miért szólít meg. Semmi közünk egymáshoz, se térben, se időben. Valami mamlasz oda tette Dr. Láng Zsoltot, ahová tette és robogunk együtt az örvény mélye felé. Esélyünk sincs, hogy ez a percember bármit tegyen, bárkiért. Aztán rám néz Dr. Lévai Katalin is és azt mondja új esély és dévajul mosolyog. Úristen, mennyi doktor, álmélkodom és húz tovább az örvény. Aztán rám tör egy ellenállhatatlan, rém kínos röhögés, mert eszembe jut a fiatalosra sminkelt Dr. Lévai, mint új esély. A szocialisták itt esélykednek lassan hatvan éve és csak megyünk lefelé, miközben Lévait már egyszer ők is alkalmatlannak nyilvánították, mint minisztert és mint politikust. Ez csak egy tréfás kedvű graffitis lehetett, aki pont Lévaira írta, hogy új esély, visszarángatva őt a nyugdíjasok derűs életéből. Aztán még rám mered egy fekete plakátról, a csupa kopasz Bodor Zoltán, mint a nemzet lelkiismerete és a hátamon végig fut a hideg. Még szerencse, hogy nem doktor, mert akkor valószínűleg elengedném a gumikorlátot és leszédülnék a mozgólépcsőről. Karácsony Gergely is szól hozzám, hogy lebontaná a kétharmadot, de ezt már nem is értem. Hogy innen a II. kerületből? Mi egyedül? Mi van? Aztán lehajtom a fejem, több plakátot nem akarok látni, több idiótábbnál, idiótább mondatot nem akarok hallani. Előttem egy kisgyerek, anyukájával, kezében egy fehér lufi. A lufin felirat Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, JESZ. A téren fiatalok ugyanennek a szervezetnek osztják a szórólapjait. Lelkesek, láthatóan hisznek abban, hogy nem sorsszerű genetikai elrendeltetés a nemzeti depresszió, a teljes elhülyülés. Holnap elmegyek szavazni és húzok egy marha nagy ikszet Rájuk. Nekik legalább azt elhiszem, hogy komolyan gondolják, amit csinálnak. Legalább nem néznek ab ovo hülyének. Nagy dolog ez Magyarországon.
